fotómodellek, fotómodell, szépségversenyek, modellügynökség


A tartalomhoz

Sztárinterjú2

Sztárinterjú Dundika húgával, Brigivel

Bof: Nemrég megjelent rólatok a nővéreddel egy fotó sorozat. Milyen volt együtt dolgozni? A család, a barátok hogyan fogadták a közös képeket?
Brigi:Eleinte tartottam a közös fotózástól, el sem tudtam képzelni milyen lesz majd együtt dolgozni. Nekem ez volt az első ilyen éles munkám, így sokat segített, hogy van valaki mellettem és nem egyedül kell megbirkóznom ezzel a feladattal. Először a párommal beszéltem meg, ő azt mondta felnőtt ember vagyok ha szeretném csináljam. .Anyuék csodálkoztak, hogy bevállaltam, de természetesen ők is mellettem álltak .
Bof: Van egy 19 éves öcsétek, Tamás. Ő mennyire kritikus veletek szemben? Hogyan érinti, hogy két ilyen csinos nővére van?
Mennyire jó a kapcsolatotok? Mindent megbeszéltek?
Brigi: Eléggé kritikus, nem kímél minket, ha valami nem tetszik neki azt megmondja ,de többnyire csak dicséreteket kapunk:). Nagyon jó vele a kapcsolatunk mindig számíthatunk rá és ha problémánk van mindketten hozzá fordulunk először.
Bof: Nem titok, hogy van egy kisfiad. Milyen érzés anyának lenni? Hogy-hogy ilyen fiatalon szültél? A családod mit szólt hozzá?
Brigi:A legnagyobb ajándék amit kaphattam a fiam, Ő a mindenem . Mielőtt még megtudtam volna, hogy várandós vagyok, már akkor úgy gondoltam, teljesen mindegy mikor, de szeretnék kisbabát. Imádom a gyerekeket, velük is szeretnék majd foglalkozni, így nem is volt kérdés hogy megtartom-e a kisfiam.
Bof: Ha jól tudom azóta is együtt vagy a kisfiad édesapjával,és meg volt az eljegyzés is. Esetleg az esküvőt is tervezitek már?
Brigi: Háát...:) Én már nagyon szeretném, viszont olyan feltételeket szabtam amik miatt sajnos még kicsit várnunk kell. Én hatalmas esküvőt szeretnék sok sok emberrel, Ő a szűk családra esküszik:) De általában elérem amit szeretnék, így ha türelmes leszek szerintem megkapom:)
Bof: Nagyon jó alakod van, senki nem mondaná meg, hogy szültél egy gyermeket. Szerintem mindenki kíváncsi rá, hogy hogyan csinálod? Pusztán jó genetika vagy sportolsz, diétázol?
Brigi: Sajnos a genetikám nem túl jó:) Én pont az az ember vagyok aki gyorsan meghízik és nagyon lassan adja le a felszedett kilókat. Az öcsém és a nővérem olyan genetikával rendelkezik, hogy bármiből bármennyit ehet ,nem híznak meg, én ennek pont az ellentéte vagyok. Így nekem marad a sport és a diéta ,utóbbit nehezen tartom be sajnos nem tudok ellenállni az édességnek:) A párom az edzőm, heti 3 alkalommal súlyzós edzést végzünk és mellette heti kétszer táncolni járok. Az ,hogy anya vagyok még nem ok arra hogy elhanyagoljam magam, sőt!
Bof: Mennyi szabadidőd van? És mivel töltöd?
Brigi: Az nincs sok ,de ha van akkor azt is edzéssel töltöm .A hétvégéken pedig kipihenjük a hétköznapi fáradalmakat, kirándulunk ha jó idő van,ha nincs, akkor is kitalálunk valamit.
Bof: Gondolom sokan kérdezték már, hogy nem szeretnél-e a nővéred nyomdokaiba lépni és modellkedni? Milyen előnyei és hátrányai vannak, hogy ilyen ismert a nővéred?
Brigi: A modellkedés egy átmeneti dolog, én szeretnék a tanult szakmámban dolgozni, de amíg a fiammal otthon vagyok elfogadom a felkéréseket. Szerencsére a hátrányait még nem sikerült megismernem.
Bof: Különböző fórumokon nagyon sok dicséretet olvastam Rólad, ezek, hogy esnek? Nyilván kapsz rosszindulatú megjegyzéseket is,ezt hogyan kezeled,mennyire veszed komolyan?
Brigi: Nem igazán olvasom ezeket a fórumokat, de természetesen örülök a pozitív véleményeknek. A rosszindulatú megjegyzések nem érdekelnek, megvan az a pár ember akitől elfogadom a kritikát, a többiek meg had beszéljenek ami jólesik.
Bof: Hogyan képzeled el magad, mondjuk 5 év múlva? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Brigi: Mindenképp szeretnék tovább tanulni és beteg gyerekekkel foglalkozni. Remélem segíthetek azoknak a gyerekeknek, akiknek nem adatott meg az, hogy egészséges emberként éljék le az életüket.Nagyon nehéz lesz, de remélem megbirkózom ezzel a feladattal Az a legfontosabb, hogy segíthessek rajtuk .
Bof: Befejezés képpen; mi a véleményed a portálunkról?
Brigi: Nagyon tetszik, rendszeres nézője leszek az oldalnak:)
Köszönöm szépen az interjút, és sok sikert kívánok a továbbiakban, mind a karrieredben, mind a családi életedben!

Horváth Bíborka